Az elektromos fogkefe előnyei

By 2018-03-13Hírek

Nagyon sokakban felmerül a kérdés, hogy jót tesznek-e azzal fogaiknak, ha elektromos fogkefét használnak. A válasz mindenképpen igen. De nézzük meg, milyen előnyei vannak ennek a fogkefének!

Míg előző cikkünkben a hagyományosabb fogkeféket elemeztük kicsit tüzetesebben, most az elektromos fogkefékről lesz szó. Ugyan akad még persze kimeríthetetlen fogkefeváltozat, mégis talán ez a két fő csoport az, amire szétbonthatjuk őket.

A hagyományos típusú fogkefékkel szemben az elektromosak általában kisebb, kör alakú fejjel rendelkeznek, így könnyebben eljutnak és beférnek olyan helyekre is, ahová az egyszerű fogkefék nem. Ráadásul saját kezünkkel egyszerűen nem vagyunk képesek annyi és olyan tökéletes mozdulatot megtenni, mint ezek a készülékek. Ezáltal az elektromos fogkefék sokkal hatékonyabban távolítják el a foglepedéket, ami mindenképpen nagy előnyt jelent.

elektromos fogkefe

Emellett alkalmazásuk nagyon kényelmes és praktikus. Minden mozdulatsort a fogkefe végez helyettünk, nekünk csak rá kell helyezni tulajdonképpen fogazatunkra. Így elkerülhetjük a túlságosan erős, sikáló mozdulatokat is.

Az egyetlen hátránya, hogy sokan gyorsabbnak is gondolják, és nem fordítanak megfelelő időt a fogak tisztítására. Pedig ez a fogkefe is akkor fejti csak ki jótékony hatását, ha megfelelően, kellő ideig és minden apró zugba bevezetve használjuk. Pozitívum azonban, hogy minden elektromos fogkefe időjelzővel is rendelkezik. Van, amelyik egyszerűen csak akkor jelez, ha a teljes fogmosási idő letelt, illetve vannak, amelyek fél percenként szólnak, hogy haladhatunk tovább, a fogsorunk másik felére. Ez azt jelenti, hogy az alsó és a felső fogsor tekintetében két-két jelzést kell megvárnunk. Amennyiben nem vesszük ezt félvállról, és hallgatunk fogkefénkre, biztosak lehetünk abban, hogy alapos és jó munkát végeztünk – illetve végzett helyettünk a fogkefénk.

Az persze, hogy ki milyet választ, igazából saját igényeire van bízva. Egy biztos, minden típusú fogkefével alaposan kell dolgoznunk, megfelelő gyakorisággal. A fogmosására pedig elegendő időt kell szánnunk. Emellett minden fogkefét vagy fogkefe fejet le kell cserélnünk háromhavonta, vagy még korábban. Betegség után például nem árt, ha azonnal váltunk. Ezen felül ne alkalmazzunk olyan fogkefét már, melynek szétálló a sörtéje a sok használattól, hiszen az sérti a fogínyt.

Amennyiben a helyes fogápolás mellett is kialakul bármilyen fogprobléma, keressék a Perfect Smile Klinikát bizalommal!

Időpontfoglalás, ingyenes konzultáció

+36 1 212 4272
+36 20 515 6271